Szózat

Vörösmarty Mihály 1835-ben vetette papírra a Szózat első két versszakát, de a költeményt 1836-ban fejezte be, napvilágot pedig 1837 elején látott a Bajza József szerkesztésében megjelenő irodalmi almanachban, az Aurorában. Aktuális vers, kora forrongó politikai eseményei szülték. Az 1830-as évek közepén Metternich abszolutista törekvései kiélezték a bécsi udvar és a reformokra törekvő magyar nemesi ellenzék közötti ellentéteket. Bécs megtorló intézkedéseket foganatosított: 1835-ben feloszlatta az erdélyi országgyűlést, perbe fogta Wesselényi Miklóst, 1836-ban pedig, a pozsonyi országgyűlés berekesztése után letartóztatta az országgyűlési ifjúság vezetőit. A főispánokat királyi rendelet kötelezte, hogy erőszakkal törjék le megyéjükben az ellenzéket.

Megjelenése után Vörösmarty ódája futótűzként terjedt, rövid idő alatt országszerte ismertté vált. Mindenki idézte, és nagy szégyen volt, ha valaki nem ismerte. 1846-ban bekerült a felvilágosodás és a reformkor legfontosabb általános iskolai tankönyvébe, a Hármas kis tükörbe; a hazaszeretetről szóló fejezet a Szózat első két versszakával kezdődött.

Gyakran idézték politikusok is, köztük Kossuth és Deák, de a legtöbbet Széchenyi. A Szózat forrásait, szinte minden sorának, szavának előzményeit kutatták. Történelemszemléletét leggyakrabban Berzsenyi A magyarokhoz írt első ódájával, Kölcsey Zrínyi dalával, Zrínyi második énekével és Himnuszával hasonlították össze. Kimutatták benne Zrínyi és mások hatását, de abban teljes az egyetértés, hogy a Szózat szellemisége, sőt szókincse is Széchenyi István műveinek köszönheti a legtöbbet. Például 1835-ben a magyar nyelv ügyét taglalva Széchenyi kijelentette, hogy „A magyarnak csak itt van egyedül hazája”, Vörösmarty pedig ugyanabban az évben vetette papírra: „A nagyvilágon e kívül / Nincsen számodra hely”. A legnagyobb magyar teljesen azonosult a Szózattal, mert maga is viaskodott a nemzethalálnak a Szózatban felsejlő rémképével. Újra és újra ostorozta magát, hogy az ő politikája idézi azt elő.

Az ódának ugyanez a része nyomasztotta Vörösmartyt is. A világosi fegyverletétel után sokszor mondták neki, hogy beteljesült jóslata a „nagyszerű halálról”. Gyulai Pál szerint erre gyakran az volt ingerült válasza, hogy a „jóslat még nem teljesült, ez még nem a halál, nem ily halált értett”. Gyermekei a nemzethalált említő 11–12. strófák nélkül tanulták meg a Szózatot. Az MTA KIK Kézirattára őriz egy Vörösmarty-kötetet (jelzete: 540.083), amelyben a költő saját kezűleg húzta át a nemzethalálról szóló két versszakot, s a kötet tulajdonosa fel is jegyezte hozzá fűzött szavait: „Ha csak sejthettem volna, hogy ily idők szakadhatnak reánk, meg nem írtam volna ezen versszakokat.”

1843-ban pályázatot írtak ki a Szózat megzenésítésére, amelyet Egressy Béni nyert meg. A megzenésített változat még inkább elősegítette az elterjedését. Attól kezdve nincs olyan nagy állami ünnep, jelesebb iskolai rendezvény, amelyen ne csendülne fel. Az 1848–1849-es szabadságharcban a honvédek csata közben is énekelték.

A Szózat „nagy szava” – rendületlenül – szakrális szavunkká vált, mindenki tudja, honnan származik, mindenki tisztelettel ejti ki. Magának a Szózatnak az jutott osztályrészül, ami csak nagyon kevés versnek – az egész nemzet tulajdonává vált, nemzeti énekünkké lett. Kölcsey Himnusza és Petőfi Nemzeti dala mellett a legismertebb magyar vers.

Üzenete ma is érvényes.